Egy korábbi alkotásunk mutatom most meg nektek. Alkotó társam egy kis 2 éves volt :)
Az ilyen korú gyerekeknek már bátran mesélhetünk olyan meséket, amik rövidek, egyszerű történetet mesélnek el, az állatos meséket pedig ebben a korban kifejezetten szeretik. Én Szutyejev Alma meséjét meséltem el először neki, majd hozzá láttunk a mese előadásának közös megvalósításához. Több napos projekt volt, mindig más készült el, kedvtől, időtől függően. 

A bábok WC papír gurigákból és rajzlapokból, kis zsírkréta színezéssel készültek. A süni tüskéi ujjfestékes tenyérlenyomatokból állnak össze (3db). A nyuszi farkincája vatta. Az alma a fán a meséből fakadóan 4 részre szedhető, darabjai gyurmaragasztóval vannak felrakva, így könnyen le és fel lehet majd tenni. A nagy fa festővászonra van felfestve, és még ősszel falevél lenyomatokkal díszítettük. A faleveleket nem szabad préselni, mert az erezet eltűnik és a lenyomatozás során nem fog jól látszódni. 

Hogy a pici se maradjon ki a dologból (akkor 9-10 hós lehetett), neki érzékelős játékot készítettem popsitörlő műanyagját bélelve különböző anyagokból. Bár a kicsinek készült, a nagy is élvezte, hogy "valóban" megtapogathatja az állatok bundáját, tüskéjét :) A varjú tollának még nem volt alkalmam hobbiboltokban kapható műtollakat beszerezni, de ami késik, nem múlik ;) A mackó bundája plüss barna pihe-puha anyag, a süni tüskéit érdes csiszolópapír helyettesíti, a nyuszi bundája egy rossz cipő bélésének anyaga. 

Most pedig jöjjön a mese, meséljetek ti is! :)

Vlagyimir Szutyejev: Az alma

Késő őszre járt az idő. A fákról már réges-régen lehullottak a levelek, egyedül csak a vadalmafa legtetején árválkodott egyetlen alma.
     Nyúl futott át az erdőn, és meglátta az almát. Hogyan lehetne megszerezni? Nagyon magasan van – nem tud odáig felugrani.
    – Kárr – kár! Körülnéz a Nyúl, és meglátja, hogy a szomszédos fenyőfán ott üldögél a Varjú, és jóízűen nevet rajta.
     – Hallod-e, Varjú koma! – kiáltotta a Nyúl. – Szakítsd le nekem az almát.
     Varjú átrepült a fenyőről a vadalmafára, és letépte az almát. De az kiesett a csőréből, le a földre.
     – Köszönöm szépen, Varjú koma! – kiáltotta Nyúl, és fel akarta venni az almát, de az – uramfia, mit látnak szemei?! – szusszant egyet és elszaladt. 
     – Hát ez meg miféle csoda? 
     Megijedt a Nyúl, de aztán rájött, mi történt. Az alma a fa alatt összegömbölyödve alvó Sündisznócska hátára pottyant. Az álmából fölriasztott Sündisznócska ijedtében futásnak eredt, és tüskéin magával vitte az almát is.
     – Állj meg, állj meg! – kiáltozott a Nyúl. – Hová viszed az almámat?
     – Ez az én almám. Leesett a fáról, és én elkaptam.
     Nyúl odaugrott Sündisznócskához.
     – Azonnal add vissza az almámat! Én találtam rá!
     Odarepült hozzájuk a Varjú is.
     – Felesleges vitáznotok, ez az én almám, én téptem le a fáról, magamnak!
     Sehogy sem tudtak megegyezni, mindegyikük a magáét hajtogatta, kiabálta: 
     – Ez az én almám, az enyém!
      Veszekedésük felverte az erdő csendjét. Verekedésig fajult a dolog: a Varjú csőrével belecsípett a Sündisznócska orrába, a Sündisznócska tüskéivel megszúrta a Nyulat, a Nyúl pedig oldalba rúgta a Varjút...
     Ekkor ért oda hozzájuk a Medve. Rájuk bömbölt:
     – Mi történik itt?! Mi ez a lárma?!
     Azt felelik neki a verekedők:
     – Medve, te vagy itt az erdőn a leghatalmasabb, a legbölcsebb. Légy te a bíró. Azé legyen az alma, akinek te ítéled.
     Ezzel elmesélték a Medvének, hogy s mint esett a dolog. Medve gondolkodott, töprengett egy ideig, megvakarta a füle tövét, aztán megkérdezte:
     – Ki találta az almát?
     – Én! – felelte a Nyúl.
     De ki tépte le a fáról?
     – Bizony, hogy én! – károgta a Varjú.
     – Jól van. De ki kapta el?
     – Én kaptam el! – kiáltotta a Sündisznócska.
     – Nos hát akkor – ítélte a Medve – mindhármótoknak joga van az almára.
     – De csak egy almánk van! – kiáltotta egyszerre a Sündisznócska, a Nyúl és a Varjú.
     – Osszátok el az almát szép egyforma darabkákra, és mindegyiktek vegye el a maga részét.
     Megint egyszerre kiáltották mind a hárman:
     – Hogy a csudába nem jutott ez az eszünkbe?!
     Sündisznócska elvette az almát, és négy egyforma részre vágta. Egy darabot a Nyúlnak kínált.
     – Tessék, ez a tiéd, Nyúl, mert te láttad meg elsőnek.
     A másodikat a Varjúnak adta.
     – Ez a tiéd, mert te tépted le.
     A harmadik darabot ő nyelte le.
     – Ez az enyém, mert én kaptam el az almát.
     A negyedik darabkát pedig a Medve mancsába nyomta.
     – Ez a tiéd, Medve.
     – Ugyan, miért? – ámuldozott a Medve.
     – Azért, mert te békítettél össze és vezettél a helyes útra bennünket!
     És mindannyian megették a részüket az almából, és mindenki elégedett volt, mert a Medve igazságosan döntött, senkit sem bántott meg.