Ma, ahogyan Albert Einstein Ideas and Opinions könyvét forgattam (igen, jól sejtitek, letakarítottam a könyvespolcot :D) kiesett belőle pár tavalyi préselt falevél, amiről megfeledkeztem. Így hát ki is talltunk belőle pár őszi dekort a gyerkőcökkel.
Ha még több ötletre vagy kíváncsi, várlak a FACEBOOK OLDALamon illetve a blog CSOPORTjában is, ahol már rengeteg ötlet gyűlt össze általam és a lelkes csoporttagok által is! :)
Először egy őszi baglyot festettünk. Kör alapot tetszőleges színnel festették le a gyerekek, majd száradást követően két hosszabb falevelet ragasztottunk a két oldalára, majd az általam megrajzolt szemet is felragasztottuk. Csőrt is lehet papírból kivágni hozz, ezzel is gyakorolva a formák és alakzatok típusait, megnevezéseit, én most csak rárajzoltam a kész művekre.
A másik dekoráció szintén ablakdísz lett. A kisebbik egy előre megrajzolt sünire ragasztgatta a préselt leveleket.A festést is bátran bízzátok rájuk! A nagyobbiknak szintén süni formát adtam, de ennek a belsejét kivágtam, az így keletkezett "keretet" ő festette le. Majd egy iratfóliát ragasztóztunk be, amire tetszőlegesen ragasztotta fel a faleveleket. Ezután a kerethez rögzítettük. Sima gyurmaragasztóval nyomtam fel nekik az ablakra.
Ha tetszett a bejegyzés, várlak a FACEBOOK OLDALamon illetve a blog CSOPORTjában is, ahol már rengeteg ötlet gyűlt össze általam és a lelkes csoporttagok által is! :)
"A játék a kutatás legjobb módja." (Albert Einstein)
Ha tetszett a bejegyzés, várlak a FACEBOOK OLDALamon illetve a blog CSOPORTjában is, ahol már rengeteg ötlet gyűlt össze általam és a lelkes csoporttagok által is! :)